Bontják a tánccsűrt

Nagykálló Harangod

 
 

Tánccsűr

 
 

Bontják a harangodi tánccsűrt

 
Elkezdődött Nagykálló-Harangodon a népművészeti táboroknak is fontos helyszíne, a sok tekintetben egyedi faépület, a Tánccsűr felújítására.

Városunk nagy rendezvényeinek is helyet biztosító bűbájos területét, a környező vidék egyik legszebb részét a Nagykálló-harangodi üdülőövezetet - a természetes környezet megtartására mellett – a városvezetés mindig is próbálta minél több szolgáltatást nyújtó, többfunkcióssá, és minél több ember számára vonzóvá tenni.

             A Harangodon még 1986-ban építettek hét faépületet Ekler Dezső építész tervei alapján. Ezek egyike, a sok tekintetben egyedi épület: a tánccsűr, amely a nemzetközi, hagyományőrző Téka tábornak is fontos helyszíne. Az épületen az évek során ugyan végeztek kisebb javításokat, azonban mára szükségessé vált egy nagyobb rekonstrukció, melyhez pályázati támogatást is igényeltek.

A harangodi üdülőterület üzemeltetetője a Nagykállói Kiemel Közhasznú Nonprofit Kft. Uniós forrásból, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési alapból - a vidéki örökség megőrzése címén – 12.556.786 forintot nyert az épület teljes külső szerkezetének, padlózatának, felújítására.

A rekonstrukciós munkák április 15-én kezdődtek, a csűr jellegzetes szerkezetét is meghatározó külső (fa)héjazat, bontásával. Az évek során ugyanis ennek nagy része elkorhadt, aminek eltávolítása után a belső fa szerkezetnek azt a részét is kibontják, amely szintén sérült (korhadt) a beázások következtében, ez a felépítés mintegy 10 százalékát érinti. A bontás és a tartóoszlopok megerősítése után speciális vízzáró anyaggal fedik be a csűr teljes tető- és oldalszerkezetét, majd pedig az eredetivel mindenben megegyező deszkaborítás kerül az épületre, a faanyag megfelelő korrózióvédelemmel történő ellátása után. A tartóoszlopok megerősítése és a héjazat felújítása mellett, a padlózat cseréjét is elvégzik az elnyert támogatásból és önkormányzati saját forrásból. A rekonstrukciós munkálatok a tervező Ekler Dezső műszaki irányítása mellett, várhatóan a 2010. július 1-jére, el is készülnek, hogy a július 17-én kezdődő Téka tábor lakói már a felújított csűrben rophassák a táncot! – mondta Borsiné Sveda Anita – a Nagykállói Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

         A kitűnő természeti adottságokkal rendelkező Nagykálló-harangodi üdülőövezet azonban nemcsak a megújuló tánccsűrrel lesz gazdagabb, hanem a Tiszántúl első, és hazánk második Gyermek-élményparkjával, a LURKÓ KUCKÓ-val, aminek kivitelezési munkálatai szintén ebben az évben kezdődnek, de elkezdődik a völgyszínpad építése is.

 

Kalap

   

A Téka tábor

 
 
Minden jog fenntartva 2010 - Nagykállóharangod - www.nagykalloharangod.hu
Nyitólap Adataink Kapcsolat